2014. január 17., péntek

3 év

3 éve kezdtem glutén-, laktóz- keményítő- és cukor-mentesen táplálkozni.
Sokminden történt ezalatt a 3 év alatt. Az általam tapasztalt pozitívumok itt találhatóak:
http://paleoandrea.blogspot.hu/p/eredmenyek.html
Már rutinná vált ez az étkezés, nem okoz gondoz az ételek beszerzése és változatos elkészítése.
Azonban nem minden happy és rózsaszín:
1. Nem sikerül fogynom. Az első évben sok kiló lekerült rólam, de azóta semmi, pedig még jelentős súlyfelesleg van rajtam.
2. A szemem rohamosan romlik, homályosan látok. Genetikai okot állapítottak meg a szemklinikán: hipermetrózis (rosszul tör meg a fényt a szem, mert kicsi.) Már 5 szemüveget kellett készítetnem/vennem: -0,25, -1,25-+0,5, +1, +1 másik pupillatávolsággal. Nem úgy tűnik hogy ez lenne a valós baj. Rengeteg költség és semmi eredmény. Most a +1-es szemüveg az aktuális. Elég idegesítő olyan szemüveget hordani amivel még kevesebbet látok, mint a rossz szemeimmel. A szemészek szerint majd hozzászokok, de ez eddig nem történt meg. Igyekszem nem elkeseredni.

Olvastam róla hogy van néhány hormon (prolaktin és cortizol) amelyek magas szintje okozhat szemproblémát, homályos látást +  megakadályozza a fogyást. De hogy ez miért nem jutott az orvosok eszébe? Szóval ezirányban fogok tovább menni. Az erő legyen velem. :)





Print Friendly and PDF

11 megjegyzés:

  1. Szia!

    A több nyers zöld zöldség (spenót, brokkoli, jégsaláta...) köretként, ill. zöldturmixként fogyasztva biztos beindítja a további fogyást és a tested öngyógyító folyamatait is.( ld. A Kövér, Beteg és majdnem Halott c. film, amit ajánlottál is!)
    Mértékkel kell enni az édes gyümölcsöket (kivéve talán a grapefruitot). A sovány húsok és a halak fogyasztása javasolt!
    Sok sikert és kitartást!

    Üdv.:

    Rita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Rita!

      Köszönöm a javaslatokat, de pont így étkezem. Sőt, januártól húst, tojást, főtt ételt és kávét is csak minimálisan fogyasztok (heti 1x).
      Helyes étkezéssel sok mindent ki tudunk küszöbölni, de sajnos nem mindent. Persze továbbra is mindent megteszek ezen a téren, de egy alaposabb orvosi kivizsgálásba is belekezdek.
      Még egyszer köszönöm a biztatást. Majd hírt adok a változásokról.

      Üdv,

      Andrea

      Törlés
  2. Kedves Andi!
    Kitartás!
    Jó szívvel tudom ajánlani dr. Breyer Helgát a MensMentis-ben. Ő egy tündér és nagyon jó szakember.
    Üdv: Szilvi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szilvi!

      Köszönöm a javaslatot és a biztatást. Megnéztem a weblapjukat, nagyon szimpatikus. Hétfőn egy másik helyen, más orvosnál kezdek, de ha nem partner a helyzet megoldásában, akkor mindenképpen bejelentkezek az általad javasolt doktornőhöz.

      Üdv,
      Andrea

      Törlés
    2. Bejelentkeztem. Köszi. Március közepére kaptam időpontot. Nagyon várom!!!

      Törlés
    3. Hajrá! :-)
      Remélem a doktornő minden problémádat felderíti és megoldást talál rá.

      Törlés
  3. Szia! Nem a magas prolaktin illetve cortozol okoz homályos látást, hanem az agyalapi mirigy daganata, ami ezekből a hormonokból tevődik-tevődhet össze, és az is csak akkor, ha eléri és elnyomja a szemideget (látótér kiesést okoz inkább). Nekem prolactin okozta hipofízis adenomám volt, 2X1,8 cm-es, és mégsem okozott látásproblémákat. A cortizol pedig Cushing kórt okoz, ha sok. Egyszerű vérvétellel meg lehet nézni, de szerintem nem ez okozza a bajaidat. Pajzsmirigyeddel, vérnyomásoddal mi a helyzet? Üdv: Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva!

      Igen, utánaolvastam. A magas prolaktin-szint az agyalapi mirigy daganatának (hipofízia adenoma) tünete lehet. Csak külföldi oldalakon találtam olyan embereket akiknek látás-problémát okozott, nyomta a szemideget (volt aki meg is vakult - őt műtötték és visszatért a látása).
      Szóval első lépés a vérvétel. Remélem a doki partner lesz ebben.
      Gondolom ha magas, utána MRI
      Normál vérvételt, pajzsmirigyet, vércukorszintet, vérnyomást már néztek. Mindegyik rendben volt.

      Te meggyógyultál? Gyógyszerrel vagy műtéttel? Milyen tüneteid voltak? Ha nem szeretnél válaszolni, megértem. Biztos kemény időszak lehetett.

      Köszönöm a jótanácsokat és hogy gondoltál Rám.

      Üdvözlettel,
      Andrea



      Törlés
    2. Kedves Andrea!
      Igen, kemény volt, de elég régen már. Azt nem tudom még kijelenteni,hogy meggyógyultam, mert van esély rá, hogy visszanő a daganat. Nálam a fogamzásgátló szedése után elmaradt a menstruáció és a nőgyógyász küldött el vérvételre, ahol nagyon magas prolaktin értéket mértek. Ezután MR, sikertelen gyógyszeres kezelés és végül műtét következett. Tüneteim a fejfájás, derékfájás volt, illetve egyszer egyik napról a másikra lebénult az egyik kezem - ez csak pár napig tartott. Utólag kaptam csak magyarázatot sok tünetre. A legnehezebb rész a műtét után volt, szteroidot kellett szednem, illetve pajzsmirigy alulműködésre is kaptam gyógyszert. 4 éve volt a műtét, azóta már minden gyógyszert elhagytam, és folyamatosan járok endokrinológushoz ellenőrzésre.
      Én mindenképpen javasolnám Neked, hogy keress fel egy endokrinológust, ők minden vizsgálatot el tudnak végezni (hormonszint mérés, MR). Remélem minden rendben lesz Nálad! Figyelemmel kísérem a blogod, hogy mi a további helyzet!
      Kitartást kívánok!
      Üdvözlettel: Éva

      Törlés
    3. Kedves Éva!

      Micsoda kálvária! Köszönöm hogy megosztottad Velem. Drukkolok hogy most már minden jó legyen!

      Ma bejelentkeztem endokrinológushoz (akit Szilvi javasolt -még egyszer köszönöm), márc közepére kaptam időpontot. Meg bejelentkeztem magánlaborba vérvételre.


      Üdv,
      Andrea


      Törlés
    4. Megvan a vérvétel eredménye: magas a prolaktin szint.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...