2013. augusztus 6., kedd

Kalandos Balaton-kerülő biciklitúra (2013)

Idén ketten vágtunk bele a Balaton-kerülő biciklitúrába. Kísérőautó nélkül, tehát minden csomagunk velünk. A rendelkezésünkre álló idő és anyagi lehetőségeink korlátozottak voltak, de mindenből kihoztuk a maximumot. 3 nap alatt tekertük körbe. Kalandosra sikerült a túra:
-Lekéstük a vonatot: péntek este a Déli Pályaudvaron hatalmas tömeg volt, sokáig tartott a jegy megvétele (én előre megvettem a sajátomat). Nem akartunk 3 órát várni, így felpattantunk a következő Balatonra induló vonatra amelynek más volt a végállomása, ezzel egy pillanat alatt módosult minden: a napi útvonalak, szállások (nem voltak előre lefoglalva, de a tervezett szállásokra odatelefonáltam napokkal előtte hogy van-e helyük).
- Még Budapest közigazgatási határát sem hagytuk el a vonattal amikor megsérültem: a székem alatti egykori poroltó készülék rögzítésére szolgáló vaspánt nagyon megkarcolta a lábamat.
- Félúton úgy döntöttünk hogy átülünk a kerékpár-tároló vagon melletti  fülkébe ahol kényelmesebbek az ülések hogy picit pihengessünk (alvás nélkül akartunk belevágni). Negyed óra múlva észrevettük hogy a tőlünk pár méterre lévő kerékpáromra szerelt biciklis-táskáimat kinyitották és tartalmát áttúrták. Csodával hatásos módom semmi nem tűnt el belőle (iratok, telefon, értékek természetesen végig velem voltak).
- Lepsénynél kaptam Betadin fertőtlenítőt a sebemre az egyik utastól
- Siófoktól csak kétes alakok voltak a vonaton, igyekeztünk láthatatlanná válni.
1. nap: szombat, Fonyód-Balatonfűzfő
 Indulás Fonyódtól szombat  hajnlali fél 1-kor. Éjszakai tekerés. 80 km (+5 kmszálláskeresés) Napközben strandolás.Nagyon nehezen találtunk szállást, mint megtudtuk minden tele volt a Gombóc-fesztivál (!) miatt. Mi telepített sátorban, lakókocsiban vagy szoba bérlésben gondolkodtunk, de semmi... Végül egy cuki kutya- és család-barát kempingben (mindenhol totyogós pici gyerek és kutyus) megszántak minket és kaptunk kölcsön-sátrat. A kemping melletti telken esküvő volt komoly hangtechnikával, de én úgy aludtam, mint a bunda...
2. nap: vasárnap, Balatonfűzfő-Badacsonytomaj, 75 km. Nem bírtam  a szállás-kereséssel járó stresszt - (nincs, drága vagy egy éjszakára nem is adják ki) így egy Tesc* Gazdaságos sátor boldog tulajdonosa  lettem, amit az esti viharban le is teszteltünk: bírta.
3. nap: hétfő,  Badacsonytomaj - Fonyód, 67 km
Majd vonat, Budapesten áttekerés, másik vonat, még egy kis tekerés és kedd hajnali fél 1-re már otthon  is voltam. :)

Étkezés: gyümi, magok, rántotta, halászlé, pöri és töménytelen mennyiségű ásványvíz.

Hatalmas élmény, gyönyörű helyek, jó idő, izomláz. I love Balaton. :)

Köszönet a sok embernek (kalauz, utas, egyéb MÁV alkalmazott) hogy segítettek nagyon nehéz biciklijeink fel-le rakodásában.
         

Hát van ennél gyönyörűbb hely a világon?!

85 km után is fitten, üdén

Megrakott bicikli (később még egy sátor is került rá...)

Dombon fel...

A csapat


Strandolással egybekötött gyors rokon-látogatás



Print Friendly and PDF

3 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Hatalmas élmény lehetett! :)

    Én szeptemberben görkorival tervezem ugyan ezt. :)

    VálaszTörlés
  2. Huh, mindig rácsodálkozom, mennyi energiád van :-) .
    Még olvasni is sok volt nekem :-).
    Ügyes vagy! Így tovább!
    Üdv: Szilvi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Nem tudom honnan ez a sok energia... :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...