2014. február 19., szerda

Kórház

Én sem hittem volna, de lehet fokozni: még kisebb távolságra és azt is homályosan látok. Az utóbbi pár hétben annyira rosszabbodott, hogy már nem tudok autót vezetni, biciklizni, még gyalogolni is nehéz, nem látok a lában elé, volt hogy eltévedtem hazafelé. Plusz gyengeség (nem bírtam el egy ásványvizes palackot sem) és álomkór. Ahogy hazaértem munkából, leültem a kanapéra és ott helyben, ruhástól elaludtam, csak másnap reggel keltem. Az utóbbi hétvégéket és a szabadnapomat átaludtam.
Ehhez jött még szédülés, hányinger, remegés, zsibbadás.
Ügyelet, mentő, kórház.
Egy hetet voltam benn. Nagy csalódás volt. Tulajdonképpen azokat a vizsgálatokat végezték el amelyekről már volt leletem és minden rendben találtak: CT, vér és vizelet-vizsgálat (TSH és glükóz is).
A kedvencük a "hányat mutatok" vizsgálat volt, amivel az őrületbe kergettek, azt hittem azért ennél komolyabb vizsgálatok folynak. Mindenképpen ragaszkodtak ahhoz hogy ez szem probléma (holott ez egy zsákutca, már 15 hónapja járok szemészekhez, 5 szemüveget vetettek velem, mindenhol olyanokat mondanak, hogy engem nem érzékelnek a gépek, meg összevissza mérnek.) Most is volt két szemészeti vizsgálatom ahol a szokásos szöveg ment: hű meg ha, lehetetlen, ilyet még nem láttak, nem értik. A legutóbbi szemészeten +1-es dioptriát állapítottak meg, most -3-at mértek a gépek...
Jeleztem hogy gondok vannak a hormonjaimmal, nem kéne-e ezirányban is vizsgálódni (egy spéci vérvételből kiderült volna), teljesen elutasították a feltevést és más irányban sem kezdtek el gondolkodni.
MRA (agyi erek vizsgálata) készült másik kórházban - egy másik kórházból való neuro-szemésszel konzultálva, mert ők itt már feladták -  és persze a betegnek kell megoldania az átutazást. A vizsgálati CD-t nem tudták megnyitni, tehát a vizsgálati képeket az orvosom nem látta. Az írásos kiértékelésben a doki szerint az volt hogy látnak ugyan valami gócot, de szerinte az nem fontos. (!?)
Arra a kérdésre hogy az utóbbi hetekben hogy állhatott be ilyen mértékű romlás, illetve hogy mitől van a gyengeség, szédülés, álomkór, nagyon alacsony vérnyomás stb arra nem tudott választ adni. Szerinte biztos rástresszeltem erre az egészre. Na persze.
Jövő hétre kértek nekem egy időpontot egy neuro-szemészhez és haza lettem eresztve...Pontosan ugyanúgy vagyok, mint amikor bekerültem.

Van egy olyan érzésem hogy nem fogok tudni elmenni a február végi sítúrára, amire még októberben jelentkeztem... Na mindegy. Most a túlélés a fontos...



Print Friendly and PDF

27 megjegyzés:

  1. Ez nagyon nagyon durva. Az hogy nem csináltak semmit már meg sem lep,de hogy ennyire nem jól vagy az nagyon gáz.Kitartás és drukkolok hogy kiderüljön mi a baj.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Hírt adok ha van valami fejlemény.

      Törlés
  2. dráma...mint az egész magyar egészségügy!
    Szoritok érted, jobbulást.
    vikóc

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.
      Jó nagy vicc ez az egészségügy. A többi beteget sem irigyeltem. Általában olyan "komoly" következtetéseket vontak le a tüneteikből, hogy biztos a front miatt lettek problémáik. Egy kis vérhígító, értágító, kedélyjavító, altató és már mehettek is haza bármi is volt a probléma. Még örülhetek hogy belém nem nyomtak semmi gyógyszert...

      Törlés
  3. Megdöbbenve olvasom a fejleményeket.
    Hihetetlen a magyar orvoslás... :(

    Ötletem sincsen, hogy mit lehetne csinálni...Drukkolok, hogy jobban legyél, hogy visszanyerd a látásod! ...

    Jobbulást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Igyekszem átvészelni ezt az időszakot. Be vagyok jelentkezve 3 orvoshoz is, csak kiderül már mi a helyzet.

      Törlés
    2. Nővérkémnek vannak szemproblémái. Mindent végigjárt. Kérek egy kontaktot az orvosához. Hátha. Jelentkezem, ha van valami. :)

      Törlés
    3. Köszönöm. Hátha lesz olyan orvos akit érdekel a beteg és összerakja a tüneteket.

      Törlés
  4. Megérkezett hozzám postán az MRA vizsgálatom eredeti CD-je. Bevittem a kórházi dokimnak, aki a koponyámról készült képek alapján annyit mondott, hogy látszódnak ugyan valami "pöttyök" (na ez aztán a szakmai kiértékelése az MRI-nek), de ez biztos nem okoz homályos látást.
    Hozzátette hogy szedjek nyugtatókat, mert egy szemprobléma, homályos látás nem okoz olyan tüneteket, amelyek nekem vannak.
    Ámulva néztem rá, hogy "mi van!?"



    VálaszTörlés
  5. Andi!!!Döbbenek a tüneteken,és csak remélem,h legalább a blogodra idetéved egy kompetens orvos...készen vagyok,én hasonló nyomzóhadjáratot foyltatok már 1,5 éve csak az én problémám mondjuk úgy kisebb,hiszen csak a pattanásos bőrömet nem bírjuk javítani így lassan 30 évesen..holott kb 9 orvos (jó drága magánrendeléseken) látott már,bőr-,bel-,nőgyógyász,endokrinológus...és már hülyén érzem magam,mert a témába beleásva már képes vagyok értelmes kérdéseket feltenni,és látomh a dokik leszerelnek valmai hülye válasszal.Mondanom sem kell a legtöbbük első "okos" javaslata az volt h szedjek fogamzásgátlót..a másik a roaccutan...a 3ik opció,h háát ezzel együtt kell élni,sok ilyen eset van aminek nem találjuk az okát..mi???Egyetlenegy doki volt nemrég aki azt mondta keressek valami méregtelenítő kúrát,és csináljam meg...most ebben az irányban keresgélek,és csak merem remélni,hogy tök egyedül lassan megoldom a saját problémám..ha az elmúlt 10 évben nem tanultam volna enniyt esküszöm belevágnék az orvosi egyetembe,mert már senkire nem merem rábízni sem a saját sem a szeretteim egészségét...de még nincs teljesen elvetve az opció..
    Jobbulást Neked Andi!!!
    Ölellek!
    Mézi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mézi!
      Köszönöm hogy aggódsz miattam és drukkolsz nekem.
      Bennem is felmerült hogy orvosnak kéne menni. Ennél csak jobban végeznénk az orvoslást, mint ami itt megy...
      Sokáig gondolkoztam, hogy megosszam-e itt a blogon a kórházas sztorit és az egészségi állapotom jelenlegi állását - mert ez ugye egy életmód-táplálkozás-sport blog -, de én is úgy vélekedtem hogy hátha ide téved egy orvos vagy valaki akinek hasonló gondja volt, vagy valaki aki ismer egy jó dokit. Kaptam is jó endokrinológus ajánlást, csak több hónap bekerülni, bejelentkeztem. Hátra van még néhány hét az időpontomig, az állapotom pedig rohamosan romlik (az eddigieken túl most már fájnak az izmaim, ízületeim, fáj a fejem, zsibbadnak a végtagjaim és csak gyengülök és gyengülök...). Most 3 orvoshoz vagyok bejelentkezve, de már parázok is hogy vajon ezek az orvosok komolyan vesznek-e, értenek-e hozzá, stb. Az akaszt ki leginkább hogy az orvosok nem rakják össze a tüneteket. Mint kiderült engem a kórházban csak és kizárólag homályos látás ügyében vizsgáltak, nem pedig a hetek/napok alatt beállt súlyos látás-romlást, gyengeséget, álomkórt, rosszulléteket együttesen, ami miatt ugye mentőt hívott az ügyeletes orvos.
      Sajnálom, hogy gond van a bőröddel és ilyen félvállról foglalkoznak vele az orvosok. Nekem is volt kb 5 hónap amikor fehér hegyek-völgyek (nem derült ki micsodák) voltak az arcomon. A magánbőrgyógyász felsikoltott amikor meglátott., de persze értelmes tanácsot vagy gyógyszert ő sem tudott adni. Végül magától elmúlt...
      Kitartás! Remélem most már hamarosan megoldódik a bőr-problémád!
      Írok ha velem van valami változás.

      Üdv,
      Andi

      Törlés
  6. Szia Andi! Hogy vagy?
    Egyébként egy doki sem mondott még olyan diagnózist amire esetleg gondolna hogy az lehet a bajod? Hogy tudsz igy dolgozni és a mindennapjaidat megélni?
    Aggódom,írj valamit hogy mi van Veled.

    VálaszTörlés
  7. SZia ANdi! Nem tudom az előbb elment e amit írtam,max megkapod kétszer. HOGY VAGY? Írj valamit,én nagyon aggódom Érted, hogy tudsz a mindennapokban bármit csinálni így? Egyébként egy doki sem mondott semmit? Még csak gyanút sem egy betegségre sem? Írj hogy mi van Veled!!!

    VálaszTörlés
  8. Bocsánat hogy linket teszek, de kérlek olvasd el:
    http://www.figyelemkontroll.hu/adhd-figyelemzavar-autizmus-es-az-etrend-kapcsolata-beszelgetes-bartha-akos-taplalkozaskutatoval/

    ...hátha ő tudna rajtad segíteni:)

    VálaszTörlés
  9. Szia Andi!

    nekem is volt gyorsan romló homályos látásom, nálam egy MRI vizsgálattal (foltot láttak) megállapították a látóideg-gyulladást. Rögtön SM-re gyanakodtak, aminek a többi tüneted is megfelel.
    Ne legyen igazam, de talán ez irányba kéne tovább vizsgálódniuk. Valami neurológiai probléma lehet a tüneteid alapján.
    Bár a paleó erre megoldást kéne hogy jelentsen.

    Esetleg konzultálj dr. Tóth Csabával, hátha lenne ötlete, hogy mi a gond, és mivel tudsz javítani az állapotodon.

    Jobbulást, és várom a fejleményeket!

    Judit

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok!
    Köszönöm, hogy gondoltok rám és aggódtok miattam.
    Megírom a fejleményeket:
    Tegnap voltam neuro-szemésznél, amit a kórház egyeztetett le. A testvérem hozott-vitt mert én már nem tudok tömegközlekedni sem (gyenge vagyok mint a harmat) és már nem mindig értem meg mit beszélnek hozzám és nem mindig találom a szavakat,nehéz beszélni.
    A neuro-szemész egy vicc volt, belevilágított a szemembe, táblát kellett néznem különböző lencsékkel és megállapított az egyik szemre -4, a másik szemre -4,5 dioptriát (máshol egy gép méri be). Mondta, hogy csináltassak ilyen szemüveget. Szóltunk, hogy már elnézést, de ez lenne a hatodik szemüveg, ráadásul az előző +1-es volt, a homályos látás és a rosszullétek, gyengeség, memóriazavar valamilyen betegség tünete kell hogy legyen. Ja? Azt ő nem tudja, ő ehhez nem ért. Akkor ne csináltassunk szemüveget. Menjünk vissza a Mária utcai szemklinikára (ahova november óta nem tudok időpontot szerezni, nem veszik fel a telefont), ahol eredetileg elkezdték a szemem kezelni. Ennyi...
    Átmentünk a Szemklinikára és személyesen kértünk időpontot. Márc végére kaptam, de ugye ez is szemész, aki majd egy újabb dioptriát mér és újabb szemüveget vetetne...
    A kórház óta minden nap bejártam dolgozni könnyített üzemmódba (előbb eljöhettem), de minden nap rosszul voltam/vagyok, szerencsére eddig még mindig sikerült leülni, megkapaszkodni mielőtt elájultam volna. De most már nem bírom.
    Tegnap elkúsztam a háziorvosig (300 m, de maratoni távnak tűnt) és mondtam neki hogy ennyi, nem bírok bejárni dolgozni. Hétfőn megyek endokrinológushoz és 2 hét múlva magán-endokrinológushoz, de több ötletem nincs. Azt mondta neki sincs, de majd gondolkodik hogy hova lehetne tovább. Keddig írt ki betegállományba...
    Én akármelyik orvosnál járok, mindegyiknek ontom az információt hogy vizsgálódjunk már valamerre, rengeteg betegség létezik, amelyeknek ezek a tünetei amelyek nekem vannak (SM, hipofízis adenóma, agyviz-szivárgás, stb), de csak legyintenek, hogy "Á, biztos a stressz...".
    Most itthon vagyok, fekszem. Majd csak lesz valami. Nagyon bízok az endokrinológusokban.

    VálaszTörlés
  11. SZia ANdi! Én is SM-re gondoltam kapásból,de nem mertem így kiírni,de sajnos pont atöbbi tüneteid is utalnának erre,de ne így legyen.VAgy még a myasthenia is megfordult a fejemben,én nem szemészhez mennék elsőkörben hanem egy jó neurológushoz,jajj hát ez borzasztó hogy ennyit tudnak mondani,annyira gáz hogy mindent a stresszre fognak,azt a legkönnyebb rámondani hogy stressz meg pánikbeteg és viszlát,áááááááááááá ez nagyon dühítő!!! Keress egy neurológust,ha másért nem hogy kizárják ezek lehetőségét!!!!ÉS feltétlenül jelentkezz majd mi van Veled!!! Nagyon szorítok !!

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok!
    Még élek. Többnyire fekszem, így egész jól vagyok. Leírom a fejleményeket.

    1. SZTK Endokrinológus:
    Stílusa bunkó, ideges, arogáns, türelmetlen. Megnézte a kórházi zárójelentésemet amin alig van valami info (vérkép, koponya ct, koponya mr és mra, szemészet), majd kijelentette hogy ez nem pajzsmirigyprobléma. Ezt gondolom a vérkép TSH eredményéből következtette, amin ugye rajta van a referencia-tartomány tehát én is láttam hogy jó az eredmény, de azért valami vizsgálatot vártam volna...
    Kérdeztem hogy nem-e hipofízis adenóma (agyalapi mirigy jóindulatú daganata amely hormonokat termel és nyomhatja a látóideget), mert határérték feletti a prolaktinom (amit ugye én mérettem be magán-laborban). "Ugyan már" volt a válasz. Mondtam hogy én növekedési hormon túltermelésre gyanakszom a fizikai tünetek alapján. Az volt a válasz hogy Magyarországon csak 3 helyen foglalkoznak növekedési hormonnal, mit akarok én ezzel és különben is az mr kimutatta volna az adenómát. Mondtam neki hogy a hipofízis adenóma kimutatásához egy különleges sella mr vizsgálat szükséges és nekem nem az volt. Válasza: miért, az agyalapi mirigy is a fejben van, a sima mr is a koponyát nézi... Ezzel le is zárta a témát. Ijesztő hogy nem tud semmit a hipofízis adenómáról.
    Végül hogy csináljon valamit vérvételt írt elő amit a menstruáció 3-6 és 20-23. napján kell végezni. Prolaktint, progeszteront, FSH-t, LH-t ösztrodiolt, tesztoszteront fog nézni. Ez tök jó, de azért fura hogy arra nem gondolna hogy fohok eljutni a vérvételre ha menni sem tudok... Persze majd megoldom, de mi van az olyan emberekkel akiknek senki nem tud segíteni????

    2. Háziorvos
    Szépen lejegyzetelte hogy mikor milyen orvoshoz megyek magán-úton. Megmérte a vérnyomásom (alacsony). Azt mondta igyak több vizet és hétfőn jöhetek a táppénzes papíromért.
    Nem tudom hogy gondolja hiszen a legkisebb sétánál is rosszul vagyok, elájulok + továbbra is nagyon homályosan látok, kb 20 cm amit úgyahogy tisztán látok. (ezért tudok most például gépelni, rátapadok a monitorra és belebújok a billentyűzetbe...
    Ja és probléma van a memóriámmal, beszéddel és a dolgok felfogásával, megértésével. Mindebből azt szűrte le hogy munka-képes vagyok.


    VálaszTörlés
  13. 3. Magán szemész.
    Egy angyal. Kedves, türelmes. Meghallgatta a tüneteimet, átnézte az összes eddigi leletemet, megvizsgált egy csomó módon és azt mondta amire eddig is gyanakodtunk, hogy ez nem szem-probléma, ez valami neurológiai dolog.
    Nem lehet szemüveggel korrigálni átmenetileg sem, a vizsgálat alatt is össze-vissza fókuszált a szemem, mindenféle dioptria mérhető volt.
    Elkapott az intézményben lévő neurológust és közeli időpontot kaptam a SOTE Ritka Betegségek Intézetébe.

    4. SOTE Ritka Betegségek Intézete.
    Részletesen, mindenre kiterjedően kikérdezték a tüneteimet, az össze betegségemet. Megvizsgáltak. Vért vettek (sokat) amit szerológiai szempontból fognak megvizsgálni (nem tudom pontosan megfogalmazni mi ez, tulajdonképpen ezekből a vizsgálatokból sokféle különböző betegség megléte kiszűrhető ahogy olvastam (pl autoimmun betegségek, Lyme-kór, pajzsmirigy, stb)). Kétféle neurológiai vizsgálatra kaptam időpontot. Az egyik az olyan vizsgálat amelyet a kórházban is végeztek (tapadókorongok a fejen, egy váltakozó kockás mintát kell nézni monitoron és a szem-agy közötti info-áramlást (vagy valami ilyesmit) mér. A kórházban nagy pánik volt amikor ezt a vizsgálatot csinálták. Repkedtek a "lehetetlen", "ilyen nincs","mi ez", "kezdjük újra" szavak. A végén nyomtattak egy papírt az eredményről, szépen hozzátűzték a zárójelentéshez és ennyi volt.
    Szóval itt VÉGRE VIZSGÁLNAK!!!!
    Mennyivel egyszerűbb lett volna ezeket fekvőbetegként a kórházban SOS megcsinálni. Most nem kéne hónapokat várni és nem kéne engem kísérgetni, hurcolászni.

    További "programom": magán-endokrinológus. Már nagyon várom.

    Szóval nem unatkozom. reménnyel tölt el hogy vannak vizsgálatok. Reméljük csupa jó hírről és gyógyulásról tudok beszámolni hamarosan!

    Remélem Ti jól vagytok. Mindenki adjon hálát az égnek hogy egészséges, lát, gyalogol, vezet. A hétköznapokban nem is gondolunk rá, hogy ezek milyen nagy ajándékok...

    VálaszTörlés
  14. A SOTE-n megkérdezték hogy egészségügyi végzettségem van-e. :) Már nagyon vágom a szemészetet, endokrinológiát és neurológiát

    VálaszTörlés
  15. A február végi 4 napos síelésre - ami nagy álmom volt - nem tudtam elmenni. A szíven szakadt meg és persze nagy anyagi veszteség... :(

    VálaszTörlés
  16. DE jó hogy írtál,mindennap vártam. A háziorvosod röhejes, és legalább tényleg történik valami. Egyenlőre változatlanul azt gondolom hogy valami neurológiai dolog lehet. Sajnálom hogy ennyire szarul vagy, tulajdonképpen állandó felügyeletre szorulsz, szörnyű érzés lehet és én azt "hallom " ki a soraid közül hogy ennek ellenére tök optimista vagy, nem is értem hogy csinálod,le a kalappal!!! Annyira nagyon szurkolok hogy kiderüljön mi a bajod és segítsenek Rajtad végre! Addig is kitartást!!!

    VálaszTörlés
  17. Beleástam magam hogy mik azok az autoimmun betegségek. Az egyik betegségnél megütötte a fülem (Youtube video), hogy a betegek olyan nagyfokú fáradtságról, gyengeségről (és szinte az összes tünetről) számolnak be, mint ami nálam van. Volt olyan akit a férje ölben vitt a fürdőszobába odáig sem volt ereje elmenni, olyan akinél a munkahelyen alvóhelyet alakítottak ki hogy időnként le-le pihenjen és volt aki csak annyi időre bírt felkelni, amíg a gyerekeit elindította iskolába. Néhányuknál a homályos látás is probléma volt. A betegség neve Hashimoto-thireoiditis. Ez egy különleges fajta pajzsmirigy alulműködés ( a szervezet megtámadja a pajzsmirigyet, kevés tiroxin hormon termelődik, de a tünetek pajzsmirigy alul és felülműködést produkálnak váltakozva. A TSH normál szintet mutat). Na hamarosan kiderül. Elvileg egy hét múlva meglesz a vérvétel eredménye.

    Voltam háziorvosnál. Mondtam neki a fejleményeket (magán-szemész, SOTE Ritka Betegségek Intézete) és persze jeleztem hogy ÚGYANÚGY vagyok, hiszen semmi nem történt, gyenge vagyok, egész nap fekszem.
    Mondta hogy miért fekszem, csináljak ezt-azt. Mondtam hogy extrém-gyenge vagyok, nem viccből fekszem. Kérdezte hogy miért nem olvasok. Mondtam hogy mert NEM LÁTOK, szemprobléma az egyik tünetem!!! Mondta az asszisztensnek, hogy írja bele az anyagomba, hogy nem tudom lefoglalni magam!!!!!! Ez a mai napig nem fogta fel hogy mi a helyzet velem!!!!!

    Egyébként meg a különböző orvosokhoz járkálás, várakozás (volt ahol szék sem volt), vizsgálat, hazautazás sem piskóta. Ezekre tartogatom a még cseppnyi energiámat. Nagyon büszke vagyok magamra, mert ma kettőnél is voltam teljesen egyedül. Ami nevetségesen hangzik, mert 500 m-en belül van mindkettő, de most ez is nagy teljesítménynek tűnik. Sosem hittem volna hogy valaha is ilyen állapotban leszek.

    Sokan nem is értik, elképzelni sem tudják. Például múlt héten is jött üzenet barátnőktől, hogy megyünk-e bulizni? :))

    Otthon egész jól elboldogulok csak az orvoshoz szállításban kell segítség ha másik városba megyünk, meg bent lenni velem a vizsgálatkor, mert szuper-feledékeny vagyok és szuper-lassú a felfogó-képességem.

    Szerintem azért viselem ilyen jól a helyzetet, mert tompa az agyam, gondolkodni és tépelődni sincs erőm. :))

    VálaszTörlés
  18. Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm az érdeklődést. Úgyanúgy vagyok (nagyfokú gyengeség, memória-gondok, homályos látás). Annyi a fejlemény hogy érkezgetnek be a vérvétel eredményei (ezek már olyan speciális dolgok hogy van ami 10 nap meg 3 hét amíg kész van (persze a nagy részét magán-laborban csináltattam, már kedvezményre jogosító ügyfélkártyám van)) és vannak eltérések. Az egyik dokinak már van ötlete mi lehet a gond, de lett olyan vérvételi eredmény ami kétes és egy hónap múlva megismétlik. Nem kaptam még semmilyen kezelést vagy gyógyszert. Több szálon fut a cselekmény, több doki is foglalkozik velem. Van olyan doki akihez május 6-ra kaptam időpontot a leleteim kiértékelésére és van olyan vizsgálat amire augusztus végi időpontot kaptam. Röhej milyen lassan megy ez az egész, de legalább már senki nem hajtogatja hogy "biztos a stressz"...

      Törlés
  19. Sziasztok!

    Megvan a diagnózis: Hashimotó tyreoditisz autoimmun pajzsmirigy gyulladás, amely pajzsmirigy alulműködést okoz. Pajzsmirigyhormon gyógyszert szedek másfél hete és JÓL VAGYOK!!!! Visszatért az erőm, tudok menni, állni, jó a memóriám. A szemem még nem javul, de gondolom idővel az is jobb lesz. Köszönöm, hogy drukkoltatok nekem, hogy mihamarabb meglegyen a diagnózis!
    Nagy ölelés mindenkinek! :)

    VálaszTörlés
  20. Mithocondrialis encephalomyopathia-val diagnosztizáltak. Öröklött betegség.
    Elég nehéz megfogalmazni mi is ez, még én is csak ismerkedem vele: A sejtjeimbe nem jut energia, a mitocondriumokban nem keletkezik ATP, a bevitt táplálék nem alakul energiává. Ez okozott minden bajt. Milyen jó is lett volna ha ezt már évtizedekkel ezelőtt kiderítették volna, vagy netalán esetleg a kórházban a neurológián kiderítették volna ezt az életet veszélyeztető neurológiai problémát, nem pedig csak röhögcsélnek rajtam és azt sugdossák hogy szedjek nyugtatót. Ez a betegség okozta az ÖSSZES tünetemet, beleértve a pajzsmirigy betegségét.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...